Quentin Thomas - Felemelkedés

A virginai hegyvidék egyik házában átizzadt lepedőbe csavarodva borostás férfi aludt. Lucky, a kutyája, mellső mancsain nyugtatta fejét, és a tévé színes figuráit bámulta. Az Óz, a csodák csodája ment. Hirtelen azonban eltűnt a kép, és a hang is elnémult, csak egy csillogó fehér fénypont villódzott a képernyő közepén, aztán az is kialudt. A hosszú előszoba végében lévő bejárati ajtó előtt négy árnyék suhant el: apró, karcsú, nem emberi, gyors mozgású alakok. A kutya izgatottan leugrott az ágyról és idejében kimenekült a házból. Fülsüketítő robbanás törte meg a csendet. A vákuum kiszippantotta a levegőt a ház belsejéből. A hatalmas erős sustorgó hang kíséretében letépte a falról az ócska tapétát. Az alvó férfi szeme tágra nyílt. - Nem kapok levegőt... - suttogta, miközben levegő után kapkodott. Hunyorogva pislogott, megpróbált látni valamit. A betolakodók a falon keresztül némán nézték a férfit. Háromszög alakú koponyájuk jól látszott a fényben. A férfi jobbra-balra dobálta a fejét. - Nem! Nem! Nem akarom megint! - Hangjából sütött az iszonyat. Küzdött a mellére nehezezdő mérhetetlen súly ellen. A lények, mint a kísértetek, átsiklottak a falon, egyre közelebb. A környék kutyái őrjöngve csaholtak. A kis korcs is minden ízében remegett. Tekintetét le nem vette az óriási, kör alakú valamiről a kerben, amelyet vakító, fehér fény övezett. Gazdája sikolyait hamarosan felváltotta a néma csend...